Szombathelyen láss, hallj, tapints, ízlelj!

Szombathelyen láss, hallj, tapints, ízlelj!

Szombathelyen láss, hallj, tapints, ízlelj!

 

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Az érzékszerveinkre apelláló felhívással idén második alkalommal indult útjára július elején az Érezd Szombathelyt! nevű nagyszabású városi rendezvénysorozat. Az október első vasárnapján záruló 15 hetes programcsokor a helyi kulturális, turisztikai és művészeti szervezetek példaértékű összefogásával valósul meg.  A közel 70 programnak a város 15 helyszíne ad otthont, lesznek koncertek, szórakoztató mozifilm-vetítések, tudástárunkat bővítő tárlatvezetések, pezsdítő táncos rendezvények, és a kreativitásunkat is beindító művészeti programok kavalkádja is színesíti Szombathely életét a következő három hónapban.

A város vezetői és az együttműködő vállalkozások, vagyis minden szervező jó ideje azon dolgoznak, hogy a kulturális és közösségi eseményekre vágyó szombathelyiek és a környező településekről, vagy távolabbról érkezők a fesztiválsorozat bőséges eseményei közül kedvükre válogathassanak. Nyári programokban tehát nincs hiány, mert a következő hónapokra minden feltétel adott ahhoz, hogy a helyiek és a turisták jól érezzék magukat a városban.

 

 

 

 

Említsünk meg néhányat Szombathely régi nevezetességei és a legújabb attrakciói közül, amelyeket a látogatók egy-egy délelőtti sétán felkereshetnek a fenti események közben. Idegenvezetőnk Szabadfi Zoltán, a szombathelyi Tourinform iroda vezetője.

 

 

Egyházi műemlékek

Szombathely 1777 óta püspöki székhely, az egyházmegyét Mária Terézia királynő hozta létre. Ehhez illően nagyon sok keresztény műemlék van a városban, melyek közül a legkiemelkedőbb a Mindszenty József téren levő épületegyüttes:

 

 

 

 

a Boldogasszony Székesegyház, a Püspöki Palota, a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont, valamint a papi Szeminárium a könyvtárral. Mindhárom épületet az egyházmegye első püspöke, Szily János építtette Hefele Menyhért tervei alapján.

 

 

 

 

Római kori leletek

Szombathely elődjét Kr. u. 50 körül alapította Claudius császár. A római polgárjogot biztosító város rövid időn belül a tartomány egyik kereskedelmi és szellemi központja lett, történelme során volt vallási- és tartományi székhely is. A római múlt kiemelkedő emlékei a város történelmi értékei.

 

 

 

 

1955 őszén egy szerencsés véletlen eredményeként egyedülálló jelentőségű régészeti leletekre, az egyiptomi eredetű Isis istennő templomának márványfaragványaira bukkantak Szombathelyen. A röviddel ezután megindult és négy éven át tartó ásatások egy hatalmas épületegyüttes maradványait hozták felszínre. Az akkori kor szellemében helyreállított Iseum Savariense rövid időn belül nemzetközi ismertségre és meghatározó kulturális jelentőségre tett szert, a templomhomlokzat stilizált képe még a város régi szocialista címerébe is belekerült.

 

 

 

 

A tíz évvel ezelőtti, nagyszabású felújítás után újra megnyílt, rekonstruált épületegyüttes ma ókori vallástörténeti múzeumként működik. A templom egykori oszlopcsarnokai helyén kialakított, a 21. század igényeinek megfelelő tágas terekben látható az Isis Savariai otthona című izgalmas kiállítás. Az ókort megidéző, különleges atmoszférájú külső és belső terekben időszaki kiállítások, szabadtéri rendezvények várják a külföldi és hazai közönséget.

 

 

 

 

Az intézmény működteti az egyik legnagyobb régészeti meglepetést: a Fő tér 3-5. szám alatti OTP bankfiókban az ügyféltér üvegpadlóján keresztül látható a római kori város, Savaria egyik útkereszteződése, valamint az utcák alatt húzódó csatornák részletei.

 

 

 

 

A Romkert hazánk egyik legnagyobb, összefüggő római romterületén számos érdekes épületmaradvány található, amik közül kiemelkedik az egykori helytartói palota és a várost közvetlenül a falak mentén elkerülő római főútvonal, a Borostyánkőút feltárt szakasza.

 

Megújult múzeum

A Savaria Múzeum az elmúlt években teljes egészében megújította a város és a térség történetét bemutató állandó kiállítását, így ma egy modern, interaktív, múzeumpedagógiai szempontból példaértékű kiállításán ismerkedhetünk a régmúlt idők mindennapjaival, tárgyi eszközeivel és kultúrájával.

 

 

 

 

Legújabb múzeum

2021.június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg Szombathely új kulturális intézménye, a Savaria Múzeumhoz tartozó 150 éves Éva-malom, benne pedig Schrammel Imreállandó kiállítása.

 

 

 

 

A Schrammel-gyűjtemény a Kossuth-díjas, Nemzet Művészeelismeréssel kitüntetett keramikus iparművész egész alkotói pályájának lenyomata. Schrammel Imre szülővárosának, Szombathelynek 2019-ben ajándékozta életműve jelentős részét, 111 alkotást – ezek, valamint a Herendi Porcelánművészeti Múzeumból letétbe kapott 30 műve tekinthető meg az új, modern kiállítótérben, a műemléki épületben.

(Részletes beszámoló korábbi cikkünkben)

 

Szabadtéri kirándulópontok

A zárt múzeumok meglátogatásai után menjünk ki a szabadba! 

A szovjet Gagarinról elnevezett út vezet a helyiek által csak emlékműdombként emlegetett magaslathoz. Egy rövid földúton zötyögünk a Felszabadulási emlékmű felé, mely nevében ugyan a szocializmus dicsőségét hirdette a megépítésekor, de az 1945-ös feliratot és a vörös csillagot már rég lehámozták a gigantikus betonmonstrumról. Az emlékmű lebegő, vasbeton szárnyaiba mindenki mást lát bele, van, aki diadalkaput, olyan is akad, aki két kitárt kart, legtöbben pedig zászlót. Heckenast János építész nem aprózta el a méreteket: a 29 méter magas emlékmű felépítéséhez - a korabeli tudósítás szerint- mintegy 450 köbméter vasbetont használtak fel. A szokatlan emlékmű helyszínéről sok szombathelyi számára a gyerekkori szánkózás jut eszébe, ma már a domb inkább egy jellegzetes randihelyszín. A város vezetése igyekszik a közeljövőben új funkciót keresni a kolosszusnak, mert az építményt korszerűsíteni és a közvetlen környéket is rehabilitálni kell.

 

 

 

 

Az emlékmű szomszédságában elterülő Csónakázótó a helyiek kedvenc kirándulóhelyei közé tartozik. Nem is csoda, hiszen a belvároshoz közel, mégis nyugodt környezetben lehet pihenni vagy sportolni. A 2015. évben megvalósuló városfejlesztési munkálatoknak köszönhetően a sétány új burkolatot kapott, a közvilágítást felújították, horgászstégeket alakítottak ki. Tavasztól őszig csónakázni, vizibiciklizni és horgászni lehet. Akik inkább a sportolást választják, számukra tökéletes választás a tó mellett található szabadtéri kondipark. 

 

 

 


Ízleld meg Szombathelyet!

A városházával szemben, nem messze a Székesegyháztól és a Szent Márton templomtól, a Kossuth Lajos utca első háza a Fórum Étterem és Hotel.

 

 

 

 

A patinás épület újjáépítése során a tulajdonosok rengeteg időt és energiát szenteltek a ház történetének felderítésére. Kutatásaik egyik legérdekesebb pontjához akkor jutottak el, amikor kiderült, hogy az épület a századforduló után a budapesti Gschwindt likőrgyár gyár tulajdonába került.

 

 

 

 

Az egészen egyedi hangulatú boltíves pince falait az ókori Róma nagyméretű életképei díszítik - Hegyi Tamás grafikust dicsérve - aki az utókor számára ámulatba ejtő értéket teremtett az étterem pincetermeinek freskóival.

 

 

 

 

A gazdag étlapon a magyar és nemzetközi konyha remekei mellett különlegességek is találhatók, valamint a kétszintes étterem felett hotel várja a városba érkező turistákat.

 

 

 

 

Szombathely adottságai miatt sok osztrák turista ugrik át csak egy jó ebédre a Fórumba, vagy egy szállásfoglalással egybekötött városlátogatásra. Ha az utazó megkedvelte a szombathelyi éttermet, az ország más városaiban is találkozhat a cégcsoporthoz tartozó hasonló vendégszeretettel.

 

 

2021-07-22« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk