A Mátrában Laci a ranger

A Mátrában Laci a ranger

A Mátrában Laci a ranger

 

 

Szerző Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Megismerkedtünk Urbán László tájegységvezető természetvédelmi őrrel - a nemzetközi szakmai nyelvben ranger – aki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mátrai Tájegységében dolgozik 22 éve. Mátrafüreden, az augusztusban átadott Harkály Ház Látogató- és Oktatóközpontban találkoztunk néhány napja, ahol a BNPI meghívására látogatást tettünk. Laci mindent tud a 160 000 hektáros tájegységről, a mátrai erdőkről, amit csak lehet, szinte az összes fát, növényt és élőlényt ismeri, de a szűken vett szakterülete a holtfákhoz kötődő bogarak védelme. Ez azt jelenti, hogy az idős erdő-maradványokat, nem tévedés, GPS-el kutatja, felméri a védett állat- és növényfajokat, illetve ezek tápnövényeit veszi megfigyelés alá. Igazán dicséretes a szakmaszeretete, szakmaismerete és odaadása.

 

         

 

 

Első elődjének tekinthető Gulyás József, aki száz évvel ezelőtt, 1922-ben az első fizetett természetvédelmi őr volt a Kis-Balatonon, jelentéseket, beszámolókat készített főként a kócsagok számának alakulásáról, a madárvonulásokról, a gémtelepekről, és az ott költő fajok állományának nagyságáról.

 

 

 

 

Évtizedeket ugorva, korszakos, nagy horderejű változásokat hozott a hazai természetvédelem életében az 1971-es év, amikor egy kormányrendelet először tette lehetővé nemzeti park létesítését, miután sorra létrejöttek a nemzeti parkjaink, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Kiskunsági Nemzeti Park, majd a Bükki Nemzeti Park és a többiek.

 

 

 

 

Az összesen tíz állami területen 252 fős természetvédelmi őri létszámból jelenleg 34 őr dolgozik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság állományában, ami Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj- Zemplén megyei területeket foglal magában részben, vagy egészben - tudtuk meg Rónai Kálmánné igazgatótól. A BNPI működési területén 1 nemzeti park, 9 tájvédelmi körzet és 14 természetvédelmi terület található, 7 tájegységre osztva. Mivel természeti értékek nem csak védett területeken fordulnak elő, ezért tevékenységünk a nem védett területekre, azaz a működési terület egészére, 885 ezer hektárra terjed ki.

 

 

 

 

Az egyik jelentős tájegységünk a Mátrai Tájegység, amelynek új attrakciója a mátrafüredi Harkály Ház Látogató és Oktatóközpont, invitál be a szép épületbe Magos Gábor, biológus, természetvédelmi őrszolgálat vezető, majd folytatja: A létesítményünk fő célja a környék élővilágának, és élettelen természeti értékeinek a bemutatása. A kiállító termekben csak követni kell az egyes állatok lábnyomait és időrendi sorendben megismerkedhetünk a terület múltjával, a földtörténeti folyamatban, láthatók, ahogyan az emberi tevékenységek bekapcsolódtak a természetbe, egészen napjainkig. Tájtörténeti gyűjtemények, ásványtár, változó mátrai tájak láthatók a vitrinekben, installációkban, aztán vulkánok földjén lépkedünk, virtuális repülést próbálunk, és interaktív elemekkel játszhatunk.

 

 

 

 

Urbán Laci szakterülete is helyet kapott, megismerkedünk egy körbejárható holt famatuzsálem életével, a korható stilizált fatörzsön lakó farágcsáló élőlények, apró állatkák, bogárkák néhány példányával.

A Harkály Házat a legmodernebb kiállítási technikákkal szerelték fel, például egy interaktív falba rejtették a mátrai táj élővilágát, amit QR kóddal lehet megnyitni, gombnyomásra indul az éjszakai erdő hangjai vizuális élményének narrációja és a holdfény látványa, érintőképernyős konzollal felemelkedhetünk a Mátra fölé, vagy a virtuális repülés után beülhetünk a vetítőterembe, ahol természetvédelmi témájú rövidfilmek vetítése indítható el.

 

 

 

 

Szádeczky Kornélia, az Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály osztályvezetője felhívta a figyelmünket, hogy ősztől-tavaszig minden hónap huszadika után különlegesen érdekes 2,5 órás sétát lehet tenni, szakvezetéssel, a Tarjánka-szurdokban, a Mátra fokozottan védett vulkanikus területén. Igyekezzen az érdeklődő online időpontot foglalni , mert a népszerű túra alkalmankénti 20 főben korlátozott létszáma már januárban töltődik. A betelt túrák kapcsán is érdemes egy érdeklődő e-mailt küldeni, mert egy-egy visszamondás elő szokott fordulni.

 

 

 

 

Mátrai programunk következő pontjaként együtt sétáltunk a Cincér Tanösvényen Sástó és Mátrafüred között. Az információs táblákkal vezetett úton már távolról is látható az 53 méter magas kilátó, eredetileg fúrótoronyként üzemelt Algyőn. A körbejárható terasz a Mátra egyik legszebb panorámáját nyújtja.

A turisták számára rövidesen telepíthető lesz mobiltelefonra a Digitális Vándor nevű applikáció, amellyel a Harkály Ház és a Cincér Tanösvény körbe járható. 

Többet Mátrafüredről olvashat  itt  és  itt

 

2020-09-17« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk