Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében

Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében

Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében

 

            Az évente megtartott Kastély Fórum a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek szövetségének hagyományos rendezvénye, amelyen egy-egy aktuális témát, gondot vitatnak meg több oldalról. Most az alsópetényi Prónay kastélyban a rendezvények piacán betöltött, illetve vágyott szerepet tárgyalták az érintettek.

            Gulyás Eszter, a szövetség elnöke az esemény megnyitásakor azt taglalta, hogy a kastélyok és történelmi házak üzemeltetéséhez, hasznosításához fanatizmus, megszállottság, mondhatni szerelem és egyéni szolgáltatás kell, de szükséges a magasan motivált és képzett személyzet is. A rendezvények számában tavaly közel 20 százalékos növekedést tapasztaltak, a bevételek a tagok körében 22,5 százalékkal nőttek. A statisztikáik azt mutatják, hogy az összbevételük 60 százaléka a rendezvényekből származik. 70 százalékuk tervez beruházást, elsősorban technikai fejlesztést, illetve szálláshely kialakítását, vagy bővítését. A rendezvények résztvevői általában interneten keresztül ismerik és keresik meg a kastélyokat, a szövetség tagjai is előszeretettel használják az online értékesítési csatornákat.


Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében


            Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különleges kastélya a nagyari Luby Interaktív Kastélymúzeum, Pálmaház és Antik Rózsák Kertje. Kocsis Eszter, a létesítmény titkára nyitó előadásában arról beszélt, több lábon állnak, zenélő rózsakertjükben ötezer rózsatő ontja az illatot, vásárolhatók is. Szabó Zoltán a tulajdonos 2010-ben vette meg az egykori Luby kastélyt. Napjainkban kihelyezett tanórákat, irodalmi, történelmi, természetvédelmi csapatversenyeket tartanak, amelyet ebéd követ. Szobrászművész kiállítása fényjátékkal, koncertek, 110 fős rendezvényterem, étterem, a kertben látványkonyha, vásárolható rózsakészítmények, a pálmaházban 498 trópusi növény, újdonságként falfűtés és hűtés a kastély érdekessége. Szeretnék felújítani a településen lévő Luby kriptát és a kápolnát, valamint faházakat létesíteni szállás céljára. Nehézséget jelent, hogy a régióban alacsony az iskolázottság, ezért a megfelelő munkaerő hiányzik.

            Mándokon áll a Forgách kastély, amelynek szállodaigazgatója, Gonda Gabriella az ugyancsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ötcsillagos, 12 szobás hotelről elmondta, étterem, kül-, és beltéri wellness, megújuló energiaforrások, mint a 24 geotermikus kút a parkban, kondenzációs és vegyes tüzelésű kazán, napelemek, falfűtés és hűtés, zárt, őrzött parkoló, biztonsági rendszer, tűzvédelem felsőfokon jellemzi a több mint 250 éves épületet a megújulás nyomán. Tervezik 250-300 fős rendezvényház építését a kastélyparkban. A műemlékvédelem alatt álló közeli magtárat is szeretnék a későbbiekben használni.

            Budaházy Péter, a Hélia-D Herba kastély ügyvezető igazgatója leszögezte, az egy éve nyitott ház egyelőre nem nyereséges. Ám izgalmas turisztikai desztinációban található. Rendezvények, események követik egymást a régióban. Tolcsva a kastélyok városa; 4-5 van itt, köztük a település közepén az egykori Dessewffy kastély, amely most a Hélia-D nevet vette fel. Szállodának ugyan kicsi, de kozmetikai és gyógyfű múzeumnak kiválóan alkalmas. Kétszintes, szintenként 400 négyzetméteres. Két történelmi szobát, hálót és szalont rendeztek be korhű bútorzattal. Van gyógynövény és kozmetikai könyvtár, a kertben 24 féle gyógynövény ágyás. Rendezvényeik között gyógynövény túra, borkóstolás, kezelések és manikűr, valamint krém-, sampon-, parfüm-, és szappankészítési tanfolyam is szerepel. Segítőkész Tolcsva, a borászok szívesen vesznek részt a borvacsorák megtartásában.

            Közben a szomszédságban… címmel tartott előadást Max Eidlhuber, a Schlosshotels & Herrenhäuser elnöke. Az 1965-ben megalapított szervezet több ország kastélyszállodáját és kúriáját fogja össze, segítve a marketing és értékesítési együttműködést. Eredetileg az osztrák szállodaszövetségen belül alakult, de mára hét ország 93 jellegzetes házát fogja össze. Négy cseh, két szlovák, egy szlovén, négy horvát, négy német ezek közül és van egy magyar tagjuk, a röjtökmuzsaji Szidónia kastélyszálló. 77 kastélyszálló, vár, kúria, birtok és városi palota szerepel a tagok között. Öt történelmi étterem, nyolc régi borászat és három kulturbirtok színesíti a tagságot. Mind családi tulajdonban van, egyharmaduk Ausztrián kívül. A szervezet nonprofit besorolású. Mint az elnök leszögezte, a siker előfeltétele: tőke, tervezés és megvalósítás. Fontosak a programok, a tematikus események, a vendégeket érdeklik az adott épülethez fűződő történetek, legendák. Kiemelkedő szerepe van a személyzetnek, a személyes fellépésnek, és energiának, valamint a gasztronómiának. Az értékesítés során elengedhetetlen az információcsere, a reklám és értékesítési csatornák összekötése. 65 ezer katalógust készít a szövetség, egy kisebb kiadványból pedig 120 ezret, hogy minden érdeklődőhöz eljussanak. Jelezte az elnök, hogy mind a magyar, mind a szlovák kastélyszállodák szövetségével fel kívánják venni és kiépíteni a kapcsolatot.


Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében


Kozma Kálmán, a most 122 éves Gundel Ház igazgatója „Történelem a’ la carte…Mi kerül az asztalra? témakörrel foglalkozott. Mint elmondta, ez volt az első catering cég Magyarországon, például az 1939-es New York-i világkiállításon már ők főztek az egy évvel előbb kint elültetett paprikából, paradicsomból készítve lecsót. Ismertette a leghíresebb vendégeket, köztük Viktor Emánuel olasz királyt, aki 1938-ban a Gundel étterem vendége volt. Most a Gundel catering dolgozik a Vasúttörténeti Parkban, a Néprajzi Múzeumban rendezett eseményeken, adja a Forma 1 gálavacsoráját. Egykor is magyar alapanyagokat használtak, fontos volt a frissesség, a szezonalitás. Az akkori nagy adagok ma kisebbek és kisebb fogásszám a jellemző. Összemosódnak az évszakok. Az egykori speciális eszközök legtöbbje múzeumba került. Napjainkban speciális bankett asztalokat használnak, kedveltek a koktél partik, a kreatív, falatnyi fogások, a korszerű zöldségfalatok, a sűrűbb mártások, és a meleg falatok. A szakácsok gyakran a vendégtérben fejezik be a falatokat. A fogadások során gyakoriak a tematikus büfék, például nemzetek konyhája, tapas, hamburger, hot dog, tenger gyümölcsei, sushi. Az ültetett díszétkezés fontos része a festői tálalás, a nagyobb tányérok, a csökkentett fogásszám, az italkínálat. A Gundelnek saját hizlaldája van, a beszerzéseket, amit csak lehet, itthon végzi, és befőzéssel tartósítja, amit a későbbiekben fel fog használni. Bizalmi kérdésnek tartja az igazgató, hogy mi van a termékben. Természetesen van, amit külföldön vásárolnak meg az adott időszakban, így az új-zélandi bárányt, a permi spárgát.

            A Kastély Fórum második részében azok a szolgáltatók és a szolgáltatásokat igénybe vevők ültek le kerekasztal beszélgetésre, akik a rendezvények sikeréért együtt küzdenek. Déri Annamária, az Icon cég esküvőszervezője a rendezvények ezen csoportjának sikeréhez a szerelmen kívül a romantikát és az eleganciát, mint megvalósítandó követelményt emelte ki. Már nem egynaposak az esküvők, hanem egész hétvégét foglalnak el. Stremeny Gábor, a Develor Tanácsadó Zrt üzletfejlesztési igazgatója azt emelte ki, hogy a tréningcsoport és az egyéni vendég között gyakori a konfliktus, ha nem sikerül a szeparáció. Az infrastruktúra hiánya akadály lehet a helyszín választásánál. Mindenesetre számukra az a fontos, hogy a ház munkatársai segítőkészek legyenek és nyitottak az ötleteikre. A Gundel éttermének éttermi és bankett igazgatója, Gloviczki Ákos a minőségi catering szolgáltatás elvárásait ismertette. Ott van erre szükség, ahol igény van a magasrendű vendéglátásra. Jó, ha a megrendelő is elmondja, mit kíván. Gyakoriak a tematikus megoldások a kitelepülések során. Törekszenek a harmóniára a helyszínnel.


Kastély Fórum: A népszerűség növelése érdekében


            Az alsópetényi Prónay kastély ebédre vendégül látta a megjelent résztvevőket és az újságírókat, megtekinthettük a legszebb szobákat. Megkóstolhattuk a kazincbarcikai Príma pálinkafőzde Illúzió pálinkasorozatát. A hagyományokat őrző, de a legmodernebb technológiát felhasználó főzde két arany, négy ezüst és egy bronz minősítést kapott a közelmúltban. Fekete ribizli pálinkájuk igencsak megnyerő.

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: kastélyszállodák.hu

2017-05-18« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk