Nyaraljon lakóhajón a Felső-Tiszán!

Nyaraljon lakóhajón a Felső-Tiszán!

Nyaraljon lakóhajón a Felső-Tiszán!

 

 

 

A Nyaralóhajózás Programot 2017-ben jelentették be, idén májusban 10 hajóval indul a próbaüzem, aztán 2020-ban már 20 hajóból bérelhetnek a MAHART Zrt. tulajdonában lévő készletből a különleges, aktív pihenésre vágyó családi, baráti társaságok.

A folyók és az érintetlen, natúr természet szerelmesei izgatottan várják a nyarat, és készülnek a nyaralóhajókra foglalást adni. Már nem kell sokáig várniuk, mert a három féle méretű lakóhajó flotta felét már csomagolják Franciaországban.

 

 

 

Új kikapcsolódási lehetőség

A szabadidő aktív eltöltésére az Európa-szerte egyre népszerűbb nyaralóhajózás meghonosítását célozta meg a Program. A speciális turisztikai szolgáltatás bevezetésével további lehetőségek nyílnak az ország előtt.

Révész Máriusz kormánybiztos a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy hazánknak számos, turisztikailag alulhasznosított természetes vízfolyása van, ezek közé tartozik a Tisza és a Bodrog, ahol sem kiépített kikötők, sem üzemanyag-töltőállomások nem állnak a hajósok rendelkezésére. Ezek a folyók a Tisza-tóval és a Keleti-főcsatornával együtt ideálisak viszont a nyaralóhajózás számára, nem véletlen tehát, hogy itt indul el a program. A teljes költségvetés 4,6 milliárd forint, amelyből a hajók beszerzésén túl a kikötők építése is megvalósul.

 

 

 

A kikötők körzetének is előnyös

Az ismert vízi útvonalak mentén az első báziskikötő Kiskörén épül, a második Tokajban, ezeken kívül még tíz kisebb kikötőt is kialakítanak jövőre, például Abádszalókon és Tiszafüreden. 2020 után a Keleti-főcsatornát, és a Tisza Dombrád előtti szakaszát is bevonják a fejlesztésbe, így új lendületet kap a tiszai vízi turizmus.

Egy nap átlagosan 4-5 órát szokás hajózni, a hajók átlagos sebessége csupán 10 km/óra, így egy hetet vígan eltölthetnek a lakóhajókon a turisták a Tisza mentén.

Azonban a természetes vizeken megvalósuló turizmust össze kell kapcsolni a településekhez tartozó kikötők térségében más fejlesztésekkel, azért, hogy a szárazföldön több aktív kikapcsolódási lehetőséget is találjon a hajós társaság.

A környék 20-30 kilométeres körzetének bejárása kerékpárral, strandolás, horgászat, golfozás, lovaglás, kirándulás, túrázás fontos szerepet játszanak a szabadidő aktív, tartalmas eltöltésében, és a folyók tágabb környezetére is pozitív hatással lesz.

 

 

 

 

Patinás francia gyártó

A kiírt közbeszerzést a hajógyártásban hírnevet szerzett francia Nicols hajógyár nyerte meg.  1,51 milliárdért sikerült megvenni az első tíz hajót, ráadásul az eredeti tervnél erősebb motorral és jobb felszereltséggel.  A projekt a Felső-Tisza térségét bekapcsolja a nemzetközi turizmus vérkeringésébe is, mivel a Nicols a saját online foglalási hálózatán 200 tour-operátorral segíti az ügyfeleket, és népszerűsíti a magyarországi lehetőségeket.

Alain Mousset, a Constructions Nautiques Nicols Yacht vezérigazgatója elmondta, hogy cégük több évtizedes hajóépítő múlttal rendelkezik. Hajóikat értékesítik, vagy bérbe adják. Honlapjuk nyolc nyelven, köztük magyarul is elérhető, éves katalógusuk 95 ezer példányban jelenik meg. Tavaly 30 ezer utasuk volt 32 bázisukon Németországban, Franciaországban, Portugáliában és Hollandiában.

 

Nem kell vezetői engedély

A hajóvezetői engedély-mentes nyaralóhajózás jelenleg 14 európai ország kijelölt vízterületein lehetséges, sok ezer kilométer hosszan. Az üdülési forma külföldi népszerűségének egyik oka, hogy ezek a hajók Nyugat-Európában egy félórás képzés után, vezetői engedély nélkül is vezethetők. Nálunk nem ennyire ideális a szabályozási környezet, ezért még módosítani kell bizonyos jogszabályokat, hogy ez Magyarországon is így legyen.

 

 

 

Családok örömére

A nyaralóhajókat a 100%-os állami tulajdonban levő Mahart Zrt. fogja üzemeltetni – mondta el Sztilkovics Szávó vezérigazgató. Az idén megérkező első tíz hajó közül négy négyszemélyes, kettő hatszemélyes és négy nyolc férőhelyes lesz. Mindegyiken kétágyas kabinokat alakítanak ki, a fedélzeten komplett berendezett konyha és fürdőszoba van, a fedélzetről 360 fokos panorámát élvezhetnek az utasok. A hajók sebessége maximálva van, ez is ideális gyerekes családoknak.

 

Megfizethető ár

Baráth Gergely programigazgató azt hangsúlyozta, hogy a nyaralóhajózás európai szerelmesei szeretni fogják a magyar vizeket, mert nálunk nem épített környezetben – Nyugat-Európában főleg mesterséges csatornákon járnak a nyaralóhajók –hanem érintetlen természetben hajózhatnak. A hajók szezontól függően napi 12-18 ezer forint / fő ártól foglalhatók, és ebben benne van a kikötés, valamint az üzemanyag költsége is.

A német, portugál, francia nemzetközi tapasztalatok szerint évi 14-15 heti üzemelés a megszokott, Dél-Franciaországban akár 22 héten át is ki lehet adni a hajókat. A Nicols hajóknál normál esetben 12 évi, optimális esetben pedig 8 éves megtérülési idővel számolnak.

 

 

 

Bővülés más folyókon is

A távolabbi jövőben megjelenhetnek a nyaralóhajók Ráckeve környékén, a Tisza déli szakaszán, vagy a Körösökön Szarvas és Gyula között. A várakozások szerint ez a Nyugat-Európa számos országában már népszerű üdülési forma gyorsan elterjedhet nálunk is. A programmal kapcsolatos híradások után már külföldről is érdeklődnek a magyarországi bérlésről.

Az első hajó az Utazás Kiállításon kerül a nagyközönség és az utazási irodák elé. Foglalni legkorábban a nyár elejétől lehet, miután átadják az első báziskikötőt, erről pontosan tájékozódhat az érdeklődők a készülő magyar nyelvű weboldalon.

Írta: Barna Judit

Fotó: MAHART Zrt

2019-01-20« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk