Finomhangolás a Graefl kastélyban

Finomhangolás a Graefl kastélyban

Finomhangolás a Graefl kastélyban

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Amikor először kaptunk meghívást Kétútközbe, a Graelf kastélyba, alig találtuk meg az ösvényt, ahol Poroszló felől lekanyarodva, szinte eldugva találtunk rá a míves, rácsos kapura. Kívülről látszott a park közepén a magas víztorony, távolabb a kastély, már külsőleg késznek látszó állapotban. Csengettünk, valaki távirányítással kinyitotta a bejáratot. Tanácstalanul kerestük a parkolási helyünket, de közben már megláttunk a tulajdonos hölgyet felénk közeledni.

 

 

 

Heves megyei Kétútközben, ahol a megye egyik legromosabb épülete, a Graefl-kastély megmenekül az enyészettől, mert Szerencsés Györgyi és férje, Szepesi Péter egy internetes hirdetést látva beleszeretett az elhanyagolt, valamikor jobb napokat látott, szecessziós épületbe és megvásárolták. A céljuk az volt, hogy a hely szelleméhez híven nem gyorsított, hanem alaposan átgondolt tervezéssel és gondos kivitelezéssel, több év alatt lakhatóvá tegyék a kastélyt és a kert hátsó felén álló, tornácos parasztházakat, melyeket felsőkategóriás szálláshellyé alakítanak ki. Mindehhez háziállatokkal és konyhakerti növényekkel biogazdaságot társítanak, hogy saját termékeikkel, minőségi gasztronómiával lássák el a vendégeket.

 

 

Azóta is töretlen az új tulajdonosok szándéka és lenyűgöző az elhivatottság, az akarat, amivel a kastélyfelújítást évek óta folytatják, és ahogy megpróbálnak mindent a legeredetibb formában visszaállítani. Idén már a belső tereken dolgoznak, a felkutatott, eredeti bútorok egy része visszakerült, a zongora, a tükrök, a festmények, csillárok, gyertyatartók már felhalmozva várják, hogy végleges helyükre kerüljenek. Értékes művészeti alkotásokkal, és szakavatott kézműves mesteremberek munkáival találkozhattunk, valamint a különleges slow apartmanokban ismét kellemes pihenésre lelhettünk. A szállóvendégek most is megnézhetik, hol élnek a kastély állatai, hogy pirosodik a kertben a húsz féle paradicsom, és hogyan készülnek a Slow food ételek.

  

 

A nyár második felében is lesznek esküvők, keresztelők, családi rendezvények, valamint a Graefl örökösök nagy csapata is megtartja az évi hagyományos találkozóját. A Slow Art& Food filmest, Jazz piknik, Bach sorozat évek óta népszerű esemény, hetente edzővel pilates edzést, és tibeti hangtálakkal hangjógát tartanak, lesznek esküvők, keresztelők, családi rendezvények, valamint a Graefl örökösök nagy csapata is megtartja az évi hagyományos találkozóját.

 

 

Az inspiráló helyszíneiken energiát nyer az ember, hogy az utazás után könnyebben birkózzon meg a hétköznapokkal. Európában egyetlen ilyen szálláshely nincs, ahol a saját biogazdaság adja az étterem alapanyagait, nem csoda, hogy a különlegességre vágyóktól már jövő tavaszra érkeznek a foglalások.

 

 

A Graefl kastély felüdülés testnek és léleknek!

 

További információk a www.graefl.hu, és korábbi két cikkünkben: https://www.aktivpihenes.hu/szallashely/erkezz-meg-es-lassulj-le-a-graefl-kastelyban/

https://www.aktivpihenes.hu/szallashely/hosszu-alombol-ebred-a-graefl-major-ketutkozben/

 

2022-08-26« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk