Kuponos akciók és bedőlő vendéglátás

Kuponos akciók és bedőlő vendéglátás

Kuponos akciók és bedőlő vendéglátás

Gondot okoznak a kuponos akciók!

Évek óta gyengül a cégalapítás iránti igény: amíg 2008 előtt még általában 5-6 százalékkal nőtt a vállalkozások száma évente, mára ez 2 százalék alá csökkent – állapítja meg friss felmérésében a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B).

A Bisnode csoporthoz tartozó nemzetközi cégminősítő első félévi összesítése szerint idén 4 százalékkal kevesebb vállalkozást alapítottak, mint 2011 első fél évében.  Az egyes iparágak között eltérő folyamatok figyelhetők meg: számos szektorban csökken ugyan a cégek száma, ám a pénzügyi területen, a kommunális tevékenységgel foglalkozó vállalkozások körében és az egyéb szolgáltatásoknál jelentős – 5 százalék feletti – cégszámbővülés a jellemző.

Mindeközben egyre magasabbra kúszik a bedőlési arányt jelző mutató, ami ma 4,14 százalékon áll, szemben az egy évvel korábbi 3,30-del. Azaz egy éven belül 100-ból több mint 4 cég szűnik meg fizetésképtelenség miatt. A végelszámolások száma pedig közel a duplája a tavalyi szintnek, naponta 106 cég ellen indult ilyen eljárás. A D&B jóslata szerint a negatív trendnek koránt sincs még vége.

A magas bedőlésű iparágak listáját már hosszú ideje az építőipar vezeti 7,22 százalékos aránnyal. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás felugrott a második helyre 6,53 százalékkal, míg tavaly – 4,36 százalékkal – csak a nyolcadik volt a bedőlők sorában.

Az elemzés szerint ennek egyik fő oka, hogy a gombamód szaporodó kuponos akciók letörték az árakat. Sokan megszokták az akciós ajánlatokat, így normál áron már nem mentek kikapcsolódni.

Szerző: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek:

Budapest a 15. helyen

TMSZ: Elég az árletörésből Budapesten!

Bónusz Brigád, Kupon Világ - Meneküljön, ki merre lát!

Elhibázott stratégia a túl alacsony átlagár

Felejtse el a bartert!

2012-07-16« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk