Tisza-Tó, víziparadicsom négy megye ölelésében

Tisza-Tó, víziparadicsom négy megye ölelésében

Tisza-Tó, víziparadicsom négy megye ölelésében

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye veszi körül az ország második legnagyobb mesterséges tavát, a Tisza-tavat. 1973-ban, a Kiskörei víztározó tóvá alakításakor jött létre a 82 ezer hektár vízfelület, idegenforgalmi hasznosítása a létesítéskor csak sokad rangú szempontként jelentkezett.

A ma már jelentős turisztikai régió egy jelentős része a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozik. Ezt 1999-ben az UNESCO Világörökség Bizottsága felvette a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Tisza-tavi települések és turisztikai szolgáltatók már csak ezért is tudatosan törekednek arra, hogy a természet megismerésének élményét minél több formában tudják kínálni az ide látogatóknak.

 

 

 

 

Ahol megérint a természet

Nézzük csak meg az arányokat: a Tisza-tó a Balaton ötöde és ötszöröse a Velencei tónak.  Amíg nagy tavaink egységes vízfelületek, addig a Tisza-tó belsejében egy 23 négyzetkilométeres sziget alakult ki, ahol a sekély vízmélység miatt sajátos vízi világ él. A tó népszerűsége évek óta nő, kedvelt úti cél lett azért is, mert a partján gyönyörű, homokos strandok találhatók, kikötőiből pedig útra kelhetünk kisebb vízijárművekkel.

 

 

 

 

Poroszlón, a Fűzfa kikötőben

beszállunk egy katonai kishajóba, hogy szakavatott vezetővel megismerjük a térség élővilágát. Hasonló úticél lehet még a dallamos nevű Tiszavirág ártéri sétaút és pákász tanösvény Tiszafüred-Örvényen, Magyarország leghosszabb pallóutas tanösvénye, melyet 'Az év ököturisztikai tanösvénye' díjjal értékeltek korábban.

 

 

 

 

A poroszlói Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény

egy különleges turisztikai attrakció, mely pár perces hajóúttal elérhető.

 

 

 

 

A 10 személyes motoros katonai kishajóban ülve az embert különös borzongás járja át a csodálatos vízen. Fiatal vezetőnk, aki a motornál kormányoz, nagy szakértelemmel és érezhető rajongással mesél a tó növényvilágáról, az itt élő állatokról, amíg megérkezünk a cölöpökön álló házikóhoz. Csoportunk egy része kiszáll, ők a Tisza-tóra épült pallórendszeren folytatják a kirándulást. A vadregényes tájon két madárvártát, egy megfigyelő tornyot és egy pihenőszigetet láthattak.

 

 

 

 

 

A többiek a kishajóval tovább szelik a 2 kilométeres holtágat és hallgatják a túravezető történeteit a faágakat rágcsáló hódokról, a tiszavirágok életéről, a vízen elterülő sulyom magjáról, és a mesés vízivilág egyéb csodáiról.

 

 

 

 

Épül, szépül a tópart

Különleges státuszú Sarud a tó nyugati partján, ahol nyugalom, strand és aktív kikapcsolódás is található. A sarudi medence a Tisza-tó legnagyobb nyílt vizű területe a 4000 méteres homokos partszakaszával vetekszik a kedvelt tengerpartokkal.

 

 

 

 

Gőzerővel zajlik a munka az 550 méter hosszú strandon, készül az új kikötő is – számolt be róla Kücsön Gyula az Élményfalu és a KalandPart megálmodója,

 

 

 

 

aki egy igazi kis turista paradicsomot szeretne létrehozni a településen. Működik a minősített, 3 patkós hucul-lovarda és állatsimogató, lesz új hullámtörő gát, befejezik a homokos félszigetet, ami rendezvénytér is lesz egyben, horgászparkot, kutyastrandot, trambulin parkot, fedett fröccsteraszt, evezős és vitorlásbázist alakítanak-alakítottak ki, és korszerűsítik a  vendéglátóhelyeket is.

 

 

 

 

Terveznek horgászmúzeumot és lovasterápiás központot, átadás előtt van egy négy évszakos étterem a faluban, valamint a panziók jelenlegi 99 vendégágyszámát is növelni akarják. Mindezeket a Magyar Turisztikai Ügynökség Tisza-tavi strandfejlesztési és szálláshelyfejlesztési programjában megítélt forrásokból, és saját tőkéből valósítják meg.

 

 

 

 

A tó körüli települések, turisztikai szolgáltatók tudatosan törekednek arra, hogy a természet megismerésének élményét minél több formában tudják kínálni az ide látogatóknak. Ilyen a Tiszafüred-Örvényi Szabics Kikötő és Szabadidőpart, a Tisza-tó festőien szép örvényi nagy kanyarulatában,

 

 

 

 

ahol csónakok, kajakok bérelhetők madármegfigyelésre, fotóstúrákra, tudtuk meg Szabics Gábortól.

 

  

 

 

Abádszalók

új lendületet kapott, mutatta meg Balogh Gyula polgármester

 

 

 

 

a legújabb fejlesztéseket a Tisza-tó legnagyobb, 900 méter hosszú szabadvízű strandján. A régi büfésorok helyett újakat alakítottak ki, új elem a rendezvénytér és a mellé épült kiszolgáló épület, a látványteraszos fagylaltozó-kávézó, amelyből panoráma nyílik a szépséges abádszalóki medencére.

 

 

 

 

A vízparton sétányok kaptak helyet, fövenyes, gyermekbarát park létesült, homokfoci- és strandröplabda pályával. Megújult a strand jelképének számító vízicsúszda is, tájbaillő színekkel hárompályásat alakítottak ki a régi helyett.

 

 

 

 

A vízijátékok választékát is bővítették, van vízibicikli, vízibanán, jetski, fánk, wakebord, wakesurf, és a mostanában oly divatos SUP is jó szórakozásnak ígérkezik a tavon.

 

 

Nyaralóhajózzunk!

Idén már választhatjuk a Tisza és a Bodrog nyugodt vizein a két báziskikötőbe (Kisköre és Tokaj) telepített hajókat, ahol családdal, baráti társasággal több napot is eltölthetünk.

 

 

 

 

Kisköréről a tavon és a folyón felváltva hajózunk Abádszalók, vagy Tiszafüred felé, kiköthetünk útközben egy jó halászlére Tiszacsegénél, vagy a poroszlói Ökocentrumnál, ahonnan kerékpárra pattanhatunk, vagy a felújított strandokon is megpihenhetünk.

 

 

 

 

Tokajból kiindulva a Bodrog és a Felső-Tisza vidékét fedezhetjük fel, tokaji borokat kóstolva érdemes megállni Sárospataknál megnézni a Rákóczi várat, de Sátoraljaújhely és Bodrogkeresztúr felé is fordíthatjuk a hajónkat.

 

 

 

 

A MAHART nyaralóhajózási programjában beszerzett összesen 20 darab 4+2,6+2 és 8+2 személyes hajók több turnusa júliustól már foglalt. A nyaralók az indulás előtt oktatófilmből, és gyakorlati oktatással, valamint a hajózási útikönyvből sajátítják el az ismereteket, a bázisról és a kikötőkről kapnak információkat és a leltárlistát is tudomásul veszik. Innen kezdve már csak az indulás van hátra. A hajó 12 kilométeres ’sebességgel’ haladhat, vezetői engedély nem kell. Megtudtuk a hajózási társaság képviselőitől, hogy a főszezonban a 10 fős hajó bérleti díja 3960 Euró egy hétre.

 

 

 Óriásakvárium az Ökocentrumban

 

 

 

 

Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszere Poroszlón található. Budapestről az M3 autópályáról másfél óra alatt elérhető a Tisza-tó fogadó települése, ezért egy hétvégi önálló programként is meglátogathatják a családok.

 

 

 

 

Az egyedülálló turisztikai látogatóközpont a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit, csodálatos élővilágát tárja elénk. A felszálló madárra hasonlító főépület akváriumszintjén 735 ezer liter víztérben 50 féle őshonos halfajtát figyelhetünk meg egészen közelről. Különleges sétát tehetünk a víz alatti alagútban, ahol a fejünk felett úsznak át hatalmas vizák és harcsák.

 

 

 

 

De ne érjük be ennyivel: a hetedik emeleten található körpanorámás toronyból pazar kilátás nyílik a tájra és a 7 hektáros parkra. Ha ide lesétálunk állatbemutatót, állatsimogatót, rönkjátszóteret és több más szabadtéri érdekességet találunk.

 

 

Az összes cikkünk a Tisza-tóról:

 

Tisza-Tó víziparadicsom négy megye ölelésében

Beszélő téglák Tiszaszentimrén

Róza néni babái a Tisza-tó mellett

A kerékpáros turizmus új gyöngyszeme a Tisza-tón

Pihenés és pálinka Tiszaszőlősön

Ahol a díjnyertes halászlét főzik aQuarium – egy igazi családi panzió, a Tisza-tónál

A kerékpáros turizmus új gyöngyszeme a Tisza-tón

Tisza-tónál voltunk vendégségben - képek

 

2020-07-08« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk