Pihenés és pálinka Tiszaszőlősön

Pihenés és pálinka Tiszaszőlősön

Pihenés és pálinka Tiszaszőlősön

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Barátságos háziak, tiszta szobák, jóízű ételek, ütős pálinkák, és a téglából rakott kerti kemence, no meg a kültéri dézsa! Ez a néhány paraméter megadja az alaphangot arra, hogy jobban körülnézzünk Tiszaszőlősön, a Falusi Patika Fogadóban és a házigazda, Pető Tibor látvány pálinkafőzdéjében.

 

 

 

 

A hangulatos, falusi főutcáról az udvarra belépve eszünkbe juthat, hogy hajdanán volt egy minősítés, a Tiszta udvar-rendes ház, aminek az volt a célja, hogy a lakó környezetét mindenki tartsa rendben. Egyfajta verseny volt a porták között. A felelősök, a bírák végigjárták a települést és a szemrevételezés után adták át az arra érdemeseknek az elismerő zománctáblát.

 

 

 

 

Ez egy komoly presztízsértékű kitüntetés volt, amit büszkén szögelt ki a háza homlokzatára, aki megkapta. Manapság a tábla már nem divat, viszont a világ legnagyobb szálláshely közvetítő oldala, a Patika Fogadónak 10/9-es osztályzatot adott vendégek értékelése alapján.

A 4 napraforgós fogadó takaros épületei között a gondozott gyümölcsös kertben sétálva a gazda elmondta, hogy a módos parasztház az 1850-es évek közepén épült. A teljes körű felújítás során mindvégig arra törekedtek, hogy a korhű hangulatát megőrizve ötvözzék a mai kor kényelmi követelményeivel.

 

 

 

 

Hófehérre meszelt tornác oszlopai mögött, a fagerendás belső terekben autentikus háziszőttesek, cserépedények és faliórák között visszautazhatunk az időben egy-két évszázadot. A gyerekes családok - ha igazi skanzen életérzésre vágynak- választhatnak az ilyen apartmanok közül, amelyekben a 19. századi falusi mindennapok berendezései és használati tárgyai vannak. Nem kérdés, hogy sok fiatal pár is a petróleumlámpák, a tulipános ládák, a faszenes vasalók és az ősök fotói mellett érzik jól magukat néhány napig. Ők alaposan kikapcsolódhatnak a városi zajokból a szaunában, vagy a fűthető dézsában üldögélve, és barátaikkal süthetnek-főzhetnek a kerti pavilonban, a kemencében.

 

 

 

 

A házhoz csatlakozik a felújított, boltíves boros pince, ahol lehetőség nyílik pálinkakóstolásra is. A Falusi Patika Látvány Pálinkafőzde 2012-től működik, a látogatók a pálinka készítés technológiáját és kulturált fogyasztás módját is megismerhetik.

A Fogadó galériás, fagerendás éttermében nekünk is jól esett a gulyásleves-túróstészta vacsora közben a kis barack-, alma-, szilva- és birspálinka kóstoló.

 

 

 

 

Noha innen a Tiszát 3 kilométerre találjuk egy murvás úton haladva, megéri a tóhoz menni biciklivel, mert a parton találjuk az Albatrosz, a Szabics, és a Kormorán kikötőket, bármelyiknél csónakba ülhetünk, vagy a korán kelők hajnalban letekerhetnek pecázni.

 

 Az összes cikkünk a Tisza-tóról:

 

Vendégség a Tisza-tónál

Tisza-Tó víziparadicsom négy megye ölelésében

Beszélő téglák Tiszaszentimrén

Róza néni babái a Tisza-tó mellett

A kerékpáros turizmus új gyöngyszeme a Tisza-tón

Pihenés és pálinka Tiszaszőlősön

Ahol a díjnyertes halászlét főzik aQuarium – egy igazi családi panzió, a Tisza-tónál

A kerékpáros turizmus új gyöngyszeme a Tisza-tón

Tisza-tónál voltunk vendégségben - képek

 

 

 

2020-07-02« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk